2. hét - szoptatási problémák, kialvatlanság

Férjem a héten már dolgozik , egyedül leszünk itthon. Bár anyósom jött volna szívesen segíteni, de igazán nem tudott mit. A problémám a szoptatással volt, ebben csak saját magam tudok segíteni, a házimunkát pedig férjem elvégzi. Így maradt a főzés, ami így is óriási segítség lett nekünk. Így nem tartottam a héttől, mert napközben úgy, ahogy, de elvagyunk, csak este jönnek a gondok.
A csoda koktél után másnap sikerült 80ml tejet lefejnem! Hát ennyire nem örültem semminek mostanában! Végre! Megoldódott a probléma, túl vagyunk a nehezén. Gondoltam én. De nem így lett. Néhány nap után nem termelődött annyi plusz. A szokásos délutáni és esti több órás fennlét így nem maradt el. Hiába a plusz tej, napközben visszaadtam neki, mert éhes volt,de így is kevés volt, aztán folytatta rajtam a lógást. Az éjszakáról nem is beszélve. Kész voltam. Férjem rendületlenül főzte a teákat.
A gyógynövényes eladó javasolta a görögszénát is. Férjem hozott is belőle. Ezek apró magok és főzni kell, mert nyersen olyan kemény, mint a búza, így eltörne a fogam. Kezdetben 10 percig főztem, majd a teát ittam, a magokat ettem. A mag keserű. Aki szereti ezt az ízt, annak könnyebb. Én a tonikot sem szeretem, ez sem ízlett, de megettem. Naponta 3-szor ettem, joghurtba keverve vagy szendvics mellé, így nem éreztem az ízét. Bármilyen hihetetlen, a hét vége felé már fagyasztottam is, annyi tejem lett!
Kisbabám viszont nagyon élvezte a délutáni és esti többórás szopizást, így itt volt az ideje, hogy leszoktassam róla, mielőtt rászokik.
Ekkor került elő a cumi. Mint szinte minden első gyerekes anyuka, én is cumiellenes voltam, gondoltam, ha tényleg és biztosan muszáj és kell, csak akkor veszem elő. Elérkezett az idő. A délutáni többórás szopi még hagyján, de az esti nagyon kimerítő volt. Ráadásul tejem sem tudott úgy termelődni, hogy folyamatosan rajtam volt.
Az estivel kezdtem. Ugyanúgy mellettem feküdt és szoptattam, majd mikor láttam, hogy csak cuclizik és már nem szívja, lemértem. Jónak láttam, 50-80 ml közötti volt ekkor a mennyiség, így jött a cumi. Persze többször kiköpte, forgatta a fejét és kezdett volna sírni, de én visszatettem a szájába. Ami fontos volt nekem, hogy nem erőszakkal tartottam a szájában. Megvártam, hogy köpje ki, majd szájába téve szintén vártam, hogy ráharapjon. Újra és újra.
Jó egy óra után el is aludt. Reggelig fel sem ébredt! Győzelem! Sikerült. Lekopogom.
A következő pár napot így folytattuk, csökkent a cumiküzdelem ideje.
Utána jött a következő lépés: szopi után büfizés, majd irány a saját ágya! Persze, hogy felébredt és sírt. Hiába vártam 20 percet, hogy mélyen aludjon. Jött a cumi, amit hátsimogatással és fejcirógatással egészítettem ki. Bejött, visszaaludt.
Egészséges babahordozók itt.
Azóta- egy két kivétellel- szépen alszik, saját ágyában. A cumit ki is köpi, ha elaludt és hajnalig szundít.
Én is pihentebb vagyok, jobban bírom a napokat. A lábam miatt még mindig a lakásban vagyok a négy fal között. Kisfiam is, hisz az idő elromlott, így még nem vittük ki a szabadba. Végre hétvégén lett olyan az idő, hogy mind a hárman kimentünk. Ez volt az első sétánk. Kicsit izgultunk is, vajon hogy bírja a babakocsit. Aludt, amikor kivittem, fel sem ébredt. A férjem eleinte a ház előtt tett jó pár kört, hogy lássa indulhatunk-e. Semmi reakció nem jött, így nekivágott. Bár a lábam még mindig fáj, ha rálépek, úgy voltam vele, hogy nem törődöm vele, két hét után inkább a sétát választom. Jól is tettem. Iszonyat furcsa volt. Legutóbb Húsvét előtt voltam kinn rendszeresen, azóta csak a kórházból jöttem haza, egyébként három hete benn vagyok. Még kimondani is hosszú.. Lemaradtam a hidegebb tavaszi időnél, most pedig végre nyáriassá vált a levegő.
Az első séta után jobban fájt a lábam,  így úgy döntöttem, a következő sétával várok néhány napot.
A hét végén merészkedtem ki újra, ekkor már csak a séta vége felé éreztem enyhe fájdalmat. Lassú terhelés jót fog tenni.
A hétköznapjaimat már nem igazán nehezíti meg a lábam, Viktorka ellátását már könnyebben oldom meg.
A köldök vérezgetése a héten szűnt meg. Ez nem egy erős vérzés, hanem csak a köldökben lett néhány csepp alvadt vér. Ezt naponta kitöröltem a felírt Spiritus Salicilicus oldattal és Hexaklorophilles hintőporral beszórtam. Szép lett.

1. hét: szülés után, kórházban és otthon

Aznap reggelig aludt. Kezdődött a nap, hajnalban felkelés, fürdés, gátkezelés, ágyneműcsere, reggeli, szoptatás, vizit satöbbi. Viziten szóltam, hogy Viktorka jobb szeme mintha gyulladt lenne. Kaptunk szemcseppet, naponta ötször kell cseppenteni.

Fürdéskor vettem észre, hogy megtörtént a tejbelövellés, iszonyat kemények és nagyok lettek a melleim. Mintha plasztikai műtétem lett volna álmomban. Gondoltam, hogy nagyobb lesz, de ennyire…

Ma már érkeztek a gratulációk telefonon, elég nehéz olt így kezelni a mobilt, hogy közben kisbabámmal is foglalkozzak.

Járkáláskor vettem észre, hogy újra húzom a bal lábam. A terhességem vége felé igen rendesen kezdett fájni, ahogy babó leszállt, nyomta az ideget. Szülés után elmúlik – közölték. De valami oknál fogva nekem visszajött és újra erősen fájt. Húzom a lábam, nem bírok ráállni.

Ami még probléma lett: érzékeny lett a mellbimbóm. Konkrétan éles fájdalmat érzek, ha mellre teszem a fiam. Ez a napi igény szerinti szoptatáskor elég sokszor bekövetkezik és nem jó érzés. Kértem krémet, ez egy kicsit enyhített. Meg is kérdeztem a nővéreket, hogy otthon mit használjak: Garmastant mondták. Szuper, megvan a megoldás. Ez kb 1 hétig fog tartani, amíg hozzászokik a mellbimbóm az új helyzethez. Ha a szülést kibírtam, ez nem fog megkottyanni..

Ma végre fürdetésre bejön Viktor is, végre együtt lehetünk. Meg is kérdeztem a nővértől, hogy hogy megy ez. Előtte meg kell néznem egy fürdetést, utána jöhet apuka. Fél kettőkor volt ez, meg is néztem, profi lettemJ Szerencsére minden szobába ki van téve a fürdetés menete, így nem lehet eltéveszteniJ Előtte még szóltak, hogy vetessem le a köldökcsatot. Le is vették, szép a köldöke.

Ma barátnőm is meglátogatott, hozott vizet és joghurtot, meg gyümölcslevet, ezt kértem tőle. De mondtam, hogy ne hozzon sokat, mert nem fogy el. Persze teljesen ellátott, sokat hozottJ

Írtam délután gyorsan sms-t Viktornak, hogy mikorra jöhet. Ma anyósom és unokatesója jött látogatóba. Nagyon megörültek, hogy láthatták a kisfiamat. Ők is sok mindent hoztak, már nem fér be a szekrényembe, a nővér pedig szól, ha valami a földön van. Jogos, így egy másik szekrénybe be is pakoltam.

Férjemnek közben mondtam, hogy lassan jöhet be, mert nem tudom, meddig lehet a fürdetést igénybe venni. Adtak cipővédőt és köpenyt is, nekem egyből a szülés jutott eszembe a szerkóról.

Végre fürdettünk. Én voltam a kivitelező, apukája inkább videózott és fotózott. Kisfiunk először sírt, de amikor a hátát mostam és meglátta a delfines hőmérőt, elhallgatott és azt nézte. Hát ezt megjegyeztük: ha otthon sírna fürdéskor és az ottani nem válik be, szerzünk egy ilyen hőmérőt.

Öltöztetéskor már az apukája is szerepet vállalt, most én fotóztam. Egy rövid együttlét a fürdés után, aztán már ment is, hisz ott a szobatársam is, neki is van dolga (szoptatás).

Néhány sms váltás, aztán alvás. Egész jól aludtunk.

Csütörtökön a szobatársam hazament, nagyon furcsa volt egyedül, hiányzott a társaság. Még olyan sok az élmény, valakivel jó lenne beszélgetni.

A telefonom persze ma is folyamatosan cseng, de szoptatás közben nagyon nehéz beszélni.

Ma volt a szoptatások regisztrálása a hazamentetelhez.11-kor kezdtük: súlymérés, majd szopi után ismét súlymérés. Ezt az összes szopi előtt és után, egészen lefekvésig. A súlyát mérték, a szopi mennyisége jó, ezért le lehet venni a PKU vizsgálatot, sarokból vért vesznek.

Viktorkát ma vizit után elvitték csípőszűrésre, mert nekem születésemkor csípőficamom volt. Nála negatív a szűrés, de terpeszpelenkát javasoltak. Emellett ultrahangra is vitték, mert a terhesség 36. hetében láttak egy borsónyi valamit a veséjében, de végül negatívra írta az orvos a leletet. A dokim azt mondta, hogy ezt azért említsem meg. Így is történt, emiatt volt ott is vizsgálaton. A veséjével minden rendben, de a hólyagjában a vizeletet kissé zavarosnak látták, így délután vizeletet vettek tőle, ami miatt sokáig benn volt a nővéreknél, hogy pisiljen. Tenyésztésre elküldték, majd szólnak, ha megvan az eredmény.

Elkapott a honvágy, én is nagyon mennék haza! Iszonyat rossz így benn egyedül. Alig vártam a látogatást, most kiélvezhetem az egyedüllétet. Sajna „véletlenül” megfürdették a kisfiamat, elfelejtették, hogy én szeretném. Nem baj, így szeretgetni jött be apukájaJ Jó volt így együtt lenni.

Pénteken reggel közölték, hogy a tegnapi szopizás alapján úgy néz ki, hogy ha megjön a vizelettenyészés eredménye, mehetünk haza! Szerencsére megjött, így már telefonáltam is, hogy lehet értünk jönni.

Barátnőmet megkértem, hogy ugorjon el a gyerekorvosunkhoz is, mert megírta a recepteket.

Rendes volt, elhozta.

Délután új szobatársat kaptam, aki császár után került ide. Ő is vajúdni kezdett, de a köldökzsinór és a szívfrekvencia nála is gond volt, és mivel nem tudta hamar megszülni, mehetett a műtőbe. Most látom igazán, mit úsztam meg. Egy jó pár órás fajdalom után, kapott egy műtéti sebet is. Fáradt is volt rendesen. A kislánya viszont éhes, így folyamatosan sírt, de nagyon. Én alig bírtam pakolni, mert ennek örömére Viktorka is rákezdett, elege volt. Már hívtam az apját, hogy siessen, mert megőrülök. Melegem van, meggyulladok, és nem tudok pakolni, mert kisbabámat folyamatosan felébresztik.

Végre elkészültem, apa is megérkezett, így öltözhettünk. Sírva felöltöztettem, majd be a hordozóba, ajándékok átadása, majd irány haza.

Ahogy kiléptünk, elhallgatott, szerintem nagyon melege volt. Jó volt kijönni, 5 napja nem voltam kinn. Be a kocsiba, irány a gyógyszertár. Én a kocsiban maradtam, addig meg is láttam egy kedves ismerőst, Csillát, a tanár nénit. Kedélyesen lebeszélgettünk, elájult a kisfiamtól.

Nagyon jó volt hazaérkezni! Nagyon távolinak tűnt, mikor bementem. Elhelyezkedtünk, végre egy kicsit leereszthetünk.

Végre itthon! Aztán jött az este. Ismét kezdődött, ami benn a kórházban volt első este. Sírás és szopiztatás folyamatosan. És a kétségbeesés a részünkről: nem tudunk segíteni.

Így telt a hétvégénk, rémes volt. A nappalok még elmentek, rendesen szopizott és utána aludt, de ahogy közeledett a délután, majd az este, úgy jöttek a gondok is. Volt, hogy fél órát bírt csak ki szopi nélkül, addig meg sem próbáltam fejni, mert nem volt mit.

Amikor kérte, mindig mellre tettem, de a gyakorisága miatt a mellemnek esélye sem volt regenerálódni, így a kórházban kezdődött fájdalom a szoptatás alatt nem múlt el. Sőt! Kezdett felázni a mellbimbóm, mire este 8-tól hajnali 2-ig váltogatva, félórás szünetekkel volt rajta kisfiam. Persze lehetett volna egy másik megoldás is!

Beteszem az ágyába, hadd sírjon, rácsukom az ajtót és a lakás másik végébe megyek. De én nem ilyen vagyok. Lehet, hogy valakinek bejön, de az én nézeteimbe ez nem fért bele. Kisfiamnak problémája volt és azzal, hogy esetleg magára hagyom, még nem segítek. Azzal, hogy legalább mellre teszem, érzi a közelségem, megnyugszik és érezni fogja, hogy nincs egyedül. Ez a nehezebb és fárasztóbb út, de bíztam benne, hogy megéri.

Aznap már meg sem próbáltam betenni az ágyába. Estétől az volt a gondom, hogy szopi után elaludt, majd ahogy betettem az ágyába, kipattantak a szemei és sírt. Hiába vártam 20 percet, hogy mélyen aludjon, éhes volt, felébredt.

Így ott aludt velünk. Ahogy elaludt, próbáltam kivenni a szájából a mellem, hogy legalább addig ne strapálódjon, aztán síráskor vissza. Mindezt ős és én is félálomban, mert már nem bírtam fenn maradni. Így elaludtunk.

Volt, hogy így átaludta az éjszakát úgy, hogy hajnal 2-től reggel 7-ig aludt. Akkorra jól megteltek a melleim, így mindig bizakodva néztem az újabb nap elé.

Fejni nem tudtam, nem volt mit. Váltott mellből szoptattam. Volt, hogy félóránként-óránként evett, ritka volt a kétórás szünet. Így tejem is alig termelődött, nem volt rá elég idő.

Azt tudtam, hogy ritkábban kellene ennie, de nem tudtam mit tenni. A hétvégét így kínlódtuk végig.

Hétfőn aztán jött a gyerekorvos, mondtam, hogy vannak 2-3 órás szopi maratonjaink. Közölte, hogy próbáljam meg 2 óránként szopiztatni, az jó lenne. Sírhat nyugodtan.

Megpróbáltam, nem sikerült.

Megbeszéltük a mérlegelést is. Minden szopi előtt és után mérjük le, így látjuk, mennyit evett. A súlyát (ruha nélkül) megszorozzuk 1,5-tel, akkor megkapjuk, hogy naponta mennyit kell ennie. Ezt elosztjuk a szopik számával, akkor megvan, hogy mennyit kell egy alkalommal ennie.

Mivel 3530g-mal jöttünk haza, így a napi adag kb 520 ml. 10-szer eszik, így alkalmanként 50ml. Persze nem baj, ha egyszer több vagy kevesebb, hisz mi sem óraműszerűen eszünk.

Délután és este újra jött a 3-4 órás folyamatos szopizás babám részéről, nekem meg a teljes kimerülés. A mérésekből itt láttam, hogy ilyenkor nincs annyi tejem, mint amennyit ő igényel, emiatt próbálkozik olyan kitartóan órákon át.

Ekkor láttam be: a szülés akármennyire is nehéz volt, legalább tudtam, hogy kb mikor lesz vége, ebben a helyzetben viszont totál bizonytalanság uralkodott rajtam. Azon tűnődtem, hogy ha ez így lesz hétig, akkor nem tudom, hogy bírom ki, pedig én aztán kitartó személy vagyok!

Ehhez jött még az iszonyat lábfájdalmam, a bal lábamra még mindig alig bírtam ráállni. A kórházban azt mondták, repedés vagy törés. A keresztcsontomnál éreztem, a kitolási szakban való rásegítés okozhatta. Ez végül is mindegy az én szempontomból, a lényeg, hogy alig bírok ráállni, akkor is éles fájdalmat érzek.

Hát így kellett rendszeresen szoptatnom és pelenkáznom. Szerencsére férjem itthon volt egy hetet, így sokszor tudott segíteni.

Ebben az időszakban arra volt időm, hogy gyorsan megfürödjek vagy egyek, megfőzzem a teáimat, pelenkázzak. Ennél több nem fért bele. Képes voltam 5 perc alatt úgy fürdeni, hogy a bemeneteltől számítva a kijövetelig telt el ez az idő. Olyan gyorsan tudtam elvégezni bármit, amiről korábban nem gondoltam, hogy ilyen sebességgel is lehet.

Vártam a hétfőt, akkor jön a gyerekorvos és akkor megbeszéljük, hogy mi legyen.

Ami jó, hogy látom, hogy van rendesen használt pelenkája, így kiszáradási gondok nincsenek. Csak az éjszakák ne lennének ennyire nyűgösek.

Másnap jött a védőnő. Ő mondta, hogy szedjek homeopátiás szereket és igyak gyógyteát. De ne bolti keveréket, hanem megadott egy keveréket, hogy azt igyam. Újra erőre kaptam.

Ami még problémám volt: székrekedés. Laevolac-ot javasolt, ami tejcukor.

Elmeséltem a problémám: bíztatott, mondta, hogy ez tényleg nehéz, kitartás. Hát én nehezen bírom…

Látogatása után férjem be is szerezte a gyógynövényeket és délután már ittam is a csodakoktélt. A fejéssel is folyamatosan próbálkoztam néhány napja, néhány ml-t már sikerült nyernem. De ez csak mosogatnivalót hagyott, hűtőbe nem tudtam tenni.

Délután és este a szokásos kimerülés. Kezdek elbizonytalanodni és hajlani más megoldás felé...

A megoldást itt láthatjátok.

Az első hónapról

Túl az első hónapon, elmondhatom, jó anyának lenni. Ám ehhez az érzéshez elég sok mindennek kellett történnie. Viktorka, a kisfiam rendesen szopizik, 2-.3 óránként, a közti időszakban nappal néhány órát nézelődik és alszik, este 1-2-szer kel fel, szeret fürdeni, közben nem sír.

Ez iszonyat nagy változás ahhoz képest, ami az elején volt. Bár a fürdetést szerette, a szoptatással voltak gondok. Tejem alig volt, ő pedig sírt. Ezt az érzés senkinek sem kívánom! Soha ennyire tehetetlennek és tanácstalannak nem éreztem magam. A férjem sokat segített támogatásával.

Az ember 9 hónapon át várj,a hogy megszülessen a gyereke. Óvja és védelmezi ezen idő alatt. Próbál felkészülni az anyaságra. Én is így tettem.

Már a kezdetektől bújtam a könyveket és az interneten, hogy a terhességemet lépésről lépésre nyomon kövessem. Mindig néztem az UH paramétereket, hogy jól fejlődik-e kisfiam. a 3. trimeszterben pedig a szülés került előtérbe.

Sok cikket olvastam ebben a témában is. Úgy éreztem, jól felkészültem erre.

Következett a babás rész, hogy ebben a témában is elmélyedjek.

Megnéztem a pszichológiai vonatkozásokat, vagyis hogyan bánjunk a gyermekünkkel ahhoz, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott legyen. Ahogy azt hallottam másoktól is, rossz gyerek nincsen. Hát ezzel én is így vagyok és mindent megteszek azért, hogy kisbabámnak jó legyen ezen a világon.

A szoptatás témakörét is átrágtam, úgy gondoltam, jól felkészültem ebből is. Megnéztem az igény szerinti szoptatást, a nehézségeket, buktatókat, de amivel szembe találkoztam, messze meg sem közelítette a leírtakat.

Első körben nyilván nem a problémáról írnak és én csak érintőlegesen foglalkoztam a "Mi van,  ha nincs tejem?" témakörrel, hisz úgy álltam hozzá, hogy nekem ilyen gondom úgysem lest. Tévedtem. De még mekkorát.

Több helyen írják, hogy nem a mell mérete dönti el, hogy valaki tud-e szoptatni vagy sem. Ez így is van, de hogy ki mennyi tejet tud termelni az elején, az azért függ ettől. nyilván, aki mondjuk 90-es mellbőséggel kezdi a várandósságot, nagyobb eséllyel mondja majd később, hogy fogalma sincs, mi az a tejprobléma.

Én nem ebbe a kategóriába tartozom és bár a méreteim óriásit változtak, a kezdeti 30-50ml helyett 70-80ml-nyi igényét kisbabámnak nem tudtam biztosítani. Emiatt voltak a problémáim, de ahogy szokták mondani: nehéz feladatot csak a jó tanulók kapnak.

És bár többször éreztem azt, hogy kész, itt a vége és megyek tápszerért, valahogy mindig sikerült újra és újra erőt gyűjtenem és kitartani addig, amíg rendesen beindult a tejelválasztásom.

Így mindenkit arra bíztatok, hogy tartson ki, próbáljon meg optimistán, nagyon optimistán hozzáállni, bízni magában. Én is ezt tettem és a kezdeti nehézségek után lekopogom, végre sínen vagyunk.

2011. április 25. hétfő – Húsvét, indul a szülés, avagy jó volt Szekszárdon szülni

A mára virradó éjszaka rövideket aludtam, olyan gyakran jöttek a fájásaim. Férjemnek mondtam, hogy nyugodtan aludjon, mert ha éles helyzet lesz, rá kipihenten lesz szükség, rajtam meg most aligha tudna segíteni.

A fájásaim igen erősek voltak, álmomból ébresztettek. Beültem egy kád meleg fürdőbe, az nagyon jól esett és a fájdalmat is enyhítette. Aztán a fitt ball-on ücsörögtem a fájások alatt, hintáztam rajta, szintén jó volt. Egyrészt elterelte a gondolatom, másrészt a mozgás tényleg jó volt.

A fájásaim volt, hogy 10-20 vagy 30 percenként jelentkeztek, aztán hajnal 5-től 7-ig 5 percenként jöttek. Na, gondoltam, itt az idő, mehetünk. Gyors fotó, aztán irány a kórház. Ott újra NST és vizsgálat, de sajna tegnap este óta mit sem változott a méhszájam, de mivel volt egy kis tágulásos vérzésem, befektetett az orvos. Felvették az adataimat, majd jött egy érdekes kérdés: 1-től 10-es skálán milyen erősségűnek mondanám a fájásokat? 8-at mondtam, de 10 is belefért volna. Erre elmosolyodott a szülésznő, majd mondta, hogy nincs akkor nagy fájdalomtűrő képességem. Kérdezem erre, hogy egyébként hányas számot kellett volna mondanom, mire ő, hogy 2-3-as számot. Közöltem, hogy majd utólag javítom, de mivel eddig még nem szültem, így nincs viszonyítási alapom. Elismerte, hogy igen, kicsit furi a kérdés, de benne van a felvételi lapban.

Amíg intézték a papírom, az orvosom haza ment, mert lejárt az ügyelete. Addig engem a nővérek a folyosón várattak, majd felkísértek az osztályra.

Itt egyedül voltam, a férjem délután bejött, addig próbáltam aludni. A fájások nem maradtak abba, alig tudtam pihenni. Délutántól, hogy a férjem benn volt, az egy kicsi erőt adott. Estefelé azonban nem akartam olyan éjszakát, mint előtte nap, mert így is elég fáradt voltam, így felhívtam az orvosom, hogy mi legyen. Azt mondta, hogy szóljak az ügyeletesnek, hogy nézzen meg. A férjemet haza küldték.

20 óra: Le is küldtek NST-re, majd szóltam, hogy jó lenne egy vizsgálat, mert nagyon fájdogálok.

Közben hallottam, hogy az orvosom betelefonált és kérdezte, hogy volt-e már vizsgálatom. A szülésznő be is jött és megkérdezte. Közöltem, hogy nem, legutóbb reggel ő vizsgált. Erre hallottam, hogy kérte, nézzenek meg.

20:30: NST után ez meg is történt, és nagyon megörültem, mert bő 2, inkább 3 ujjnyi - mondta az orvos! Végre. Erre be is hívták az orvosom, addig pedig megkezdődött az előkészület.

Beöntés. Hát nem tudom, ez ellen sokaknak milyen ellenérzésük van, nekem semmi. Mondjuk korábban, még vakbélműtét kapcsán már kaptam, így nem volt ismeretlen a dolog.

Fájdalommal nem jár, még csak nem is kellemetlen. Viszont a kisbabám nem a végtermékemben fog megmártózni, azért már megéri. Így legalább egy rakat fertőzést és gyógyszeres kezelést megúszunk. Nekem ez a véleményem. Nyilván vannak, akik máshogy gondolják, ezt tiszteletben is tartom.

Beöntés után irány a WC. Onnan szóltam, hogy a mobilomat hozzák le, így tudtam szólni a férjemnek, aki már nagyon izgatott volt. Épp, hogy hazaért, várta a hívásom, már mondtam is, hogy jöhet azonnal, és hogy pakolhat össze a kórteremben, mert engem már nem engedtek fel.

Letelt a fél óra, amit a wc-n kellett töltenem, aztán irány fürdeni. A doktor bácsim már ott volt, várta, hogy készen legyek. A táskámból nem volt könnyű előpakolni a tisztálkodási holmikat, férjem ugyanis már annyira izgult, hogy mindent bele dobált, szó szerint. Így egy kis idő volt, de sikeresen megtaláltam mindent.

21 óra: Fürdés után mehettem a szülőszobára, még épp időben, mert egy másik nő is jött, de mivel én jöttem előbb, én mehettem az alternatív szobába. Sajna, csak egy ilyen van, a többi hagyományos, így örültem, de sajnáltam is a másik lányt. Mint utóbb kiderült, nem volt baj az érkezési sorrend, őt ugyanis hamar a műtőbe vitték császárra.

Befeküdtem, aztán megkaptam a CTG-t. Utána következett a vizsgálat és az orvosom bosszankodva vette tudomásul, hogy nem tágultam, ugyanúgy még egy ujjnyi sincs a méhszájam! Na, erre én eléggé lehervadtam. Két napja vannak fájásaim és eddig semmi. Mivel azonban már így is túlhordtam 5 nappal kisbabámat és elő is készítettek, így indított szülés lett belőle.

Burokrepesztéssel kezdődött. Maga az eszköz egy vékony, hosszú pálca, az orvosom is mondta, hogy nem kell tőle tartani. Így is volt, semmit nem éreztem.

Bekötötték az infúziót, így a magzatvíz folyamatosan csordogált.

Az ágy támláját tudtam állítani, ez sokat segített. A hőn áhított vízben vajúdás a burokrepesztés miatt elmaradt. A zenék, amiket összeállítottam, nagyon jók voltak, otthonra emlékeztettek. Férjem végig benn volt, nagyon hősiesen viselte, pedig a terhesség elején még erről szó sem volt, a barátnőm, Ági jött volna be a kitolási szakaszra. Benn is volt a kórházban, de a szülőszobában csak egy hozzátartozó lehet, így ő kinn várt, majd férjem mondta neki, hogy nyugodtan menjen haza, mert sokáig fog tartani.

A fájásaim egyre erősödtek, ilyenkor 30-tól számoltam visszafelé, ez sokat segített elviselni.

Fél 2 körül kezdődtek el az igazi fájások, ahogy az orvosom mondta, olyan csempe levakaró. Hát ez az volt! Ekkor kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót. Gázt kaphattam.

Elég furcsa volt használni, mert, bár oxigén is van benne, a maszkot az arcomra téve nem ez az érzésem volt, így kellett egy kis önfegyelem, hogy magamon tartsam. Annyira jól sikerült, hogy egy kis hallucinációm is lett tőle. És mivel mindig érzékeny voltam a szagokra, a gáztól valószínűleg ezért hánytam. Háromszor is. Utána már nem kaphattam többet. Negyed három volt.

Nem tudom, hogy a gáz miatt vagy pont ennek semmi köz nem volt hozzá, de innentől iszonyat erősnek éreztem a fájásokat. Sajnos a méhszájam köteges, ezt akkor tudtam meg, ami rám nézve annyit jelentett, hogy iszonyat lassan és nehezen tágultam. Ezt az idő múlásával éreztem is. Szerintem jó párszor rá is kellett segíteni, mert a méhszájvizsgálat nem fáj, én viszont éreztem rendesen.

Az oxitocin folyamatosan csordogált, de ezzel egy időben kisbabám szívfrekvenciája időnként csökkent, így lassan és fokozott figyelemmel kaptam.

Fél 3: megindultak a tolófájások! A probléma csak ott volt, hogy még kb 4 ujjnyinál tartottam, így vissza kellett tartani. Ez kemény volt! Gyakran jöttek, néhány percenként és fél percig tartottak is. Újra számoltam, de ekkor már az ágy karfáját markoltam a fájdalomtól, a lábammal meg annyira húzóckodtam, hogy a végére teljesen eltornáztam a lepedőt.

Férjem itt nagyobb szerepet kapott, folyamatosan nézte a CTG-t és mondta, hogy mikor fog indulni a fájás és mikor csillapodik. Ez iszonyat nagy segítség volt.

A szülés előtt gyors pisi: hát épp nem tudtam produkálni, így katétereztek. Amennyire tartottam tőle, ebből sem éreztem semmit.

3 óra: végre a finisben vagyunk, kezdhetjük. A tolófájásoknál most már a szülés indult, felhúzott lábbal, nagy levegővel és nyomással. Az első pár nem sikerült, még bele kellett jönnöm. De aztán meglett a technika és próbáltam újra és újra. A következő probléma az volt, hogy valami miatt mindig visszacsúszott babám feje, pedig már látszott. Kiderült: rövid a köldökzsinór, az húzza a picikémet vissza.

Oxigént kaptam, hogy bírjam a végéig. Próbáltuk újra és újra.

Jött a nagy mumusom. Gátmetszés. Hát ezt szerettem volna elkerülni. Emiatt gátmasszázst is végeztem a terhesség vége felé, remélve, hogy megúszom. Ez is volt a terv. De aztán újabb akadály következett: a medencecsontom elöl, vagyis a szeméremcsontok találkozása nem vízszintes, hanem hegyesszöget zár be, így a babám feje nem tud kigördülni rajta! Csupa jó hír. Emiatt kellett a gátmetszés is, hogy több legyen a hely. Amennyire féltem tőle, annyira nem éreztem semmit! Pedig láttam az ollót, és hallottam a vágást, de a fájdalom a tolófájás mellett labdába sem rúgott. Persze érzéstelenítve is volt.

Próbálkoztunk mindenhogyan, volt, hogy az orvos, volt, hogy a szülésznő próbálta megfogni a fejét, de mindig visszacsúszott. Még ekkor is néhány tolófájást vissza kellett tartanom, hogy babám magától jöhessen lefelé. Ez itt szintén nagyon nehéz volt, elég rendesen fájt is.

Aztán az orvos a hasamat nyomta, a szülésznő pedig a fejét fogta. Így próbálkoztunk még egy párat. Már a másik ügyeletes orvost is lehívták, hogyha nem sikerült, szívófogó vagy császár lesz belőle.

Ez bőven elég volt nekem, hogy még jobban összekaparjam magam, és a következő próbálkozások egyikében, amikor hallottam, hogy látják a fejét, húzva és tolva végül sikerült megszületnie Viktor Péternek. Ebben a szakaszban már fájdalmat nem éreztem, a tolófájásoknál nyomtam és így oda ment az energia, ahova kellett.

A születés rövid ideig tart, hisz ha már a feje kinn van, a többi csak másodpercek kérdése.

Ahogy megszületett, ellátták a lábamnál, én akkor még nem láttam, csak az összeesett hasamat. Végre meghallottam, hogy felsír, és azonnal vissza is kaptam a mellkasomra.

3:20: Hát ez az érzés leírhatatlan! Aki eddig benn volt a pocimban és csak egy gömbként éreztem, most itt van előttem, és végre láthatom. Apukája is teljesen elájult tőle, nagyon szép kisbaba! Megérkezett a kisfiunk!

És azt is mondta nekem, hogy milyen ügyes voltam, nagyon büszke rám, ő ezt biztosan nem bírta volna ki.

Nemsokára elvitték megfürdetni, apja vele ment és fényképezte. Visszaérkezve egyből mellre került és próbálkoztunk a szoptatással, ami sikerült is. Eközben történt az ellátásom, varrás, áttekintés. Ebből semmit nem éreztem, a kisfiamban gyönyörködtem. Néztem a kezeit, az ujjait, hogy milyen parányiak. A szemét, ahogy figyelt, nézelődött a mellkasomon. Nem sírt, nyugodt volt.

Jó sokat együtt voltunk, de aztán vitték el, ellátni. Ott maradtunk ketten a szülőszobán és a történteket emésztettük. Furcsa és egyben nagyon csodás érzés volt. Gyors telefon anyósoméknak, már biztos nagyon idegesek.

Még egy kis pihenő, egy kis ivás, aztán irány a wc, kötelező pisilni. Ez most sem sikerült, irány vissza: katéter. Most sem éreztem semmit. Ahogy végeztünk, bekísértek a szobámba.

Eleinte sajnáltam, hogy nem egyedül leszek, mert már volt egy nő a szobában, de már aznap örültem a tárasságnak, hogy valakivel megoszthatom ezt a csodás érzést. Reggelig beszélgettünk, ő előtte nap este szült.

Sokat kellett várnom, míg kihozták a fiamat, legalábbis nekem annak tűnt. És végre: ruhában és kiskocsiban betolták hozzám. Végre.

Apukájával sajna befelé jövet el kellett köszönnöm, még a csomagomat sem hozhatta be, így telefonon búcsúztunk.

Reggel volt már, indult a kórházi élet is: ágynemű csere, reggeli, szoptatás, vizit. Folyamatosan beszélgettem Szilvivel, a szobatársammal. Egész délellőtt beszélgettünk, csak ebéd után csendesedtünk el az élményektől, akkor tudtam egy kicsit aludni.

Ébredés után szoptatás ismét, majd jöhetnek a látogatók! Végre jön apukája is, már írta sms-ben, hogy alig várja, hogy bejöhessen. Ő is pihent otthon, hisz hosszú éjszakánk volt. Aznap sógornőm és családja tett látogatást nálunk. Megkérdezték, nem zavartak.

A kórházban nem lehet bejönni a látogatóknak, csak egy üvegajtón keresztül nézhetik meg a babát és a mamát. Az anyuka persze kimehet, de akkor a kisbabáját be kell tolnia az újszülött részre. Ezzel teljesen egyetértek, hisz sok bacitól kímélem meg a gyerekemet, amit viszont hiányolok, hogy az apuka nem lehet benn több ideig, csak a fürdetésig. Jó lenne, ha lenne egy beülős rész, ahol a friss család együtt lehetne.

Viktor is panaszkodott, hogy milyen rossz volt egyedül haza mennie, hisz már családja van, de ezt még nem sok időre tudja megtapasztalni. Addig is marad a fénykép, én ugyanis sokat fotózok, ő pedig hozza a csere kártyát, és otthon meg tudja nézni, hogy telt a napunk.
Egészséges babahordozás itt.

Látogatás után vacsora, majd gyors fürdés, hisz a csecsemőket nem lehet sírva betolni az újszülött részre, és nem is engedik sokáig sírni őket. Gátkezelés és vissza a szobába.

Míg el nem felejtem: sms-ek elküldése azoknak, akiket felírtam egy lapra. Így biztos voltam benne, hogy ha előre megírom, nem hagyok ki senkit.

Elérkezett az éjszaka. Kisfiam egyre többször akart szopizni, én lelkesen mindig fel is vettem. Elaludt, de mikor le akartam tenni, kipattant a szeme és sírt tovább.

Ezt játszottuk hajnal 2-ig, amikor is hulla fáradtan, tehetetlenül kibattyogtunk a nővérhez és tanácsot kértem tőle, hisz a babám éhes, nekem meg még nincs tejem, tiszta patt helyzet.

Közölte, hogy vizet tud neki adni, ha kérem. Hát kértem, hisz más megoldást nem igazán láttam a problémára.

Itt hamarosan írni fogok a szülésről és a szoptatásról. Problémákról és megoldásairól