2012. január 12., csütörtök


Lefejt anyatej felhasználása

Akinek van a hűtőben lefejt anyateje és nem tudta eddig visszapótolni, hát itt az ideje, hogy mégse a csapba, hanem kisbaba bendőjébe kerüljön a sok munka eredménye.
Korábban én is próbáltam adni neki (fogászaton voltam), illetve az apukája próbálkozott, de ő csak fintorogva elfordította a fejét, jelezve, hogy ez számára nem sokat ér.
Most azonban, amikor már többfélét eszik, itt az ideje ezeket a fagyasztott tejeket elhasználni.
Először is, jó, ha előtte este kivesszük a fagyasztóból és a hűtőbe tesszük, így szépen lassan kiolvad, nekünk meg nincs vele teendőnk. Én anno 40-60ml-es adagokat tettem el, ezek most nagyon jól jönnek. Egy-egy adagot általában 2 ételhez használok fel, az ebédhez és az uzsonnához vagy a vacsorához.

Íme, néhány ötlet, miként lehet hasznosítani:
Ebéd:
pl. borsópüré csirkehússal: az 1 jégkockányi borsót elkeverem 2 sütőtökkel, husival (ezek egyben olvadtak ki) és 60ml krumplipürével és anyatejjel. Már melegíthető is. De minden ebédhez felhasználható, ha egy kicsit sűrűbb a krumplipüré és hígítanunk kell.
Mosható pelenkák elérhető áron itt.

Uzsonna:
Gyümölcsös gabonás tejpép:2-8 jégkocka gyümi + 40-100ml gabonapép + 20-30 ml anyatej összekeverve és melegítve.
Gyümölcsös tejberizspép: rizspelyhet megfőzzük úgy, mint a gabonapelyhet, összeturmixoljuk, hozzáadjuk az anyatejet és a kiolvadt 4 jégkockányi gyümit.

Vacsora:
Ugyanaz, mint az ebéd, csak most még hús nélkül.

A gyümölcsök és zöldségek variálásával igen változatos ételeket lehet elkészíteni. Az adagok nálam bevált adagok, persze ez mindenkinél változik, csak tájékoztató adagnak írtam, de ettől nyilván érdemes eltérni, ha babánk igénye mást diktál.
Egészséges babahordozók itt.



Májpüré készítése házilag

Kellékek:
Vágódeszka
Éles kés – jó, ha van
Kis lábos, fakanállal – jó, ha külön lábosa van a babának, fakanállal együtt
Üveg edény a turmixoláshoz
Bot mixer
Folpack – mindig van otthon
Baba műanyag kanál
Jégkockatartó
Kisméretű műanyag zacskó
Savas filc

Fogtam 3 db kis csirkemájat, megmostam, majd apró kockákra vágtam.

Feltettem annyi vízben (ásványvíz) főni, hogy ellepje. Lefedve 10 percig főztem.

Ha kész, összeturmixoltam, kicsit vizet (felforralva) pótoltam hozzá, hogy olyan legyen, mint a májkrém, aztán mehet a jégkockatartóba. Fél adagokat készítettem, dupla zacskóba zárva, feliratozva mélyhűtöttem.
8 hónapos kortól, hetente egyszer adható. Az, hogy méregetelítő szerv, sokak által vitatott, hogy adjuk-e vagy sem. Így érdemes kapirgálós csirke máját használni, az kevesebb mérget látott.

A májat érdemes így készíteni és nem a főzelékbe adni resztelve vagy darabokban és együtt turmixolni, mert az egész főzelék máj ízű lesz és a picurik így általában nem eszik meg.

2012. január 5., csütörtök


8. hónap – fagyasztott ételek visszatálalása, hozzátáplálás napi 3-szori étkezéssel, cumi csere

A rohanó időnek köszönhetően ismét eltelt 1 hónap. Kisfiam rohamosan fejlődik, a 7. hónapos kora után egy héttel úgy gondolta, hogy a felülés és mászás elkezdését követően egy hét múlva feláll! Azóta ezt lelkesen gyakorolja, kedvenc kapaszkodója a tv állvány, a járóka és a virágoknál lévő székek. Ez utóbbinál hosszas nyújtózkodás következik a növény cserepének és földjének megérintése iránt, ami az elején a bizonytalan álldogálás miatt nem, mostanra azonban sikerül.
Míg az elején rendesen puffant és esett a sok próbálkozástól, a kedve nem csillapodott, ugyanúgy gyakorol, mostanság már alig esik el. Az esések főként az álmosság idejére esnekJ
Az étvágya rendesen megnőtt, mostanra a reggeli 160ml gyümi (alma, körte, barack, szilva és meggy kombinálva), az ebéd kevesebb, 120-150ml főzelék+husi vagy túró (főzi: fele krumpli másik fele répa, cékla, sütőtök, fehérrépa, borsó, cukkini), vacsora 160ml gyümi + gabona turmix (én Alnatura bio 5 magvas gabonát főzök, majd turmixolom).
Ezek az adagok kb elegendőek, sokszor inkább több, néhányszor az ebédet két részletben adom, mert annyira nem kíván enni. Megjegyzem, az ebédet így is 14-15 között eszi, az utolsó gyümit pedig 19-20 között.
Az elkészítése igen egyszerű: a korábban lefagyasztott és jégkockatartóba kiadagolt zöldségeket és gyümölcsöket használom most fel a tálalásra. A zárható műanyag poharakba 3-4 naponta összeválogatom, hogy mi legyen a menü. A tízóraira 8 jégkocka gyümölcs kerül 2 pohárba, ebédre még csak 3 jégkockányi zöldség jut husival vagy túróval (ez utóbbi fél jégkockányi), a vacsi újra 8 db gyümölcs. Igyekszem változatosan tálalni, így mindig más étel kerül a poharakba, annak ellenére, hogy ilyen korban még nem fontos a változatosság. A kiadagolás után vissza a fagyasztóba, egyedül csak a másnapi menü kerül a hűtőbe.
2-3 naponta pedig főzök is egy kicsit: az ebédhez a krumplit, a vacsihoz a gabonapelyhet. Ezeket is a hűtőbe teszem, 2-3 napig használhatóak.
Egészséges babahordozók itt.
A mélyhűtött, majd hűtőben kiolvasztott ételekhez vettem ételmelegítőt, mert a mikró erre nem alkalmas. A melegítőben üvegpohárban melegítek a már említett ftalátok és BPA miatt. Mert ugyan tárolásra jó a műanyag, de a melegítéskor nem igazán biztonságos.
Az eddig lefagyasztott gyümölcsök lassan a végét járják, pedig tele volt a fagyasztó. Így most újra rendelni fogok, most téliesítve banán is kerül majd a menübeJ
Az adagokat is lassan emelnem kell, így a következő fagyasztáskor már nemcsak jégkockatartóba fagyasztok, hanem zárható műanyag poharakba (itt jegyzem meg, hogy a kék-piros hipermarketben lehet sajátmárkás kicsi tárolót venni, ami PP, vagyis polipropilén, úgymond jó műanyag). Így, amikor már majd egyben fagyasztok és drága lenne még jó pár pohár beszerzése, így ugyanazon anyagból töredék áron sikerül vennem zárható tárolókat. A jégkocka mennyiség fagyasztással meg könnyű lesz emelni az adagokat.
Szopizni kisfiam még szopizik, napközben folyadékpótlásként is, reggel és este csak ez megy, plusz éjszaka is. 2-szer ébredünk, de ha az 5 óra reggelnek számít, akkor csak egyszerJ

Ez alapján mintaétrendem így néz ki:
Reggeli: szopi
Tízórai: 8 kocka gyümi, szopi
Ebéd: 3 kocka zöldség+1/2 husi vagy túró joghurttal keverve + víz (ezt csak mostanában fogadja el) + krumplipüré, ez fele-fele arányban + szopi
Uzsonna: 8 kocka gyümi + gabonapép vagy gyümölcsös gabonás tejpép vagy gyümölcsös tejberizspép, mindkettő házilag készítve (lásd Lefejt anyatej felhasználása fejezetben) +szopi
Vacsora: szopi
Éjszaka: szopi

Ahogy említettem, két-háromnaponta gabonapépet és krumplipürét készítek a már említett módszer alapján. A különbség csupán annyi, hogy a krumpliból egy ökölnyi méretűt egyszerre főzök meg, de még mindig szűrőn passzírozom át. Nem nagy munka, hamar kész van. Ha végeztem, most üvegbe zárom, hogy a műanyagok megmaradjanak a fagyott ételekhez. Ezek az üvegek korábbi tormás üvegek, érdemes ebből többet félretenni. A mikrós sterilizálóban szépen sterilizálható, így kitűnő tároló.
A gabonánál most 8 evőkanállal készítek és a pépesítést már nem végzem annyira alaposra, így vannak benne kisebb egyben maradt darabok is, Viktorka nyámmog is rajtaJ
A fogak közül a két alsó kibújt, így most már mosolygás közben egy kis fehérség is díszeleg a szájban.
A karácsonyra kapott könyvek lekötik, ha jön a fáradtság, ilyenkor szívesen nézegeti őket. A többi játéka nem nagyon érdekli egy kettőt leszámítva, most inkább mindenhova és mindenkire felkapaszkodik, ez számára szórakoztatóbb.
A decemberi időszakban voltunk vendégségben és volt, hogy nem is aludtunk otthon, de ez kisfiamat látszóan nem viselte meg, teljesen jól érezte magát, játszott és mászkált. Így bátran tudunk menni vele vendégségbe, persze azért ez nem gyakori, de ha megyünk, nem kell tőle tartanunk.
Ami ég változás volt: lecseréltük a korábbi cumikat. Eddig az újszülött cumit használta, ami szilikon anyagú, nagyon szerette a formája miatt. Mivel a fogai megjelentek, kellett másik cumi, hogy kíméljük a fogakat, bár az előző is ortodónikus volt. A MAM új cuclija azonban még ennél is vékonyabb, így e mellett döntöttünk. Az anyag maradt, a forma nem. Izgultam is, mert korábban vettünk már nagyobb cumit kisfiamnak, aminél a forma maradt, az anyaga viszont más volt, latex, hát azt rendszeresen kiköpte, hiába próbálkoztunk neki adni többször is.
Ezzel a cumival is így jártunk az elején, addig ki sem dobtam a régieket. Mivel folyamatosan kiköpte az altatási időszakban, másnak, amikor játszott, megkapta, hadd nézegesse. Így is lett, vizsgálgatta, forgatgatta és a szájába vette. Persze járt hozzá egy arckifejezés is, olyan „Mi ez?” féle, néhány rágás után ki is köpte. Később újra megízlelte, szintén a földre juttatta vissza. Így ment ez pár napon keresztül, majd egyszer csak, amikor szintén maga vette a szájába, ott is hagyta. Innentől az alváshoz is elfogadta, azóta pedig csak ezt használja. Így rájöttem, hogy nem a forma, hanem az anyag a lényegJ
Az étkezéshez ugye szükséges volt néhány dolog beszerzése is. Én az alábbiakat vettem:
Bébiétel melegítő – bár sokan hasztalannak tartják, nekem a fagyasztott dolgoknál bejött, szépen melegít. Már untam a lábosban való melegítgetést, ahol forró vagy hideg lett az étel.
Előke, 2 db – egyelőre elég ennyi
Tányér szett – akciósan tudtam megvenni, kis-nagy tányért és osztottat is, szintén BPA-mentesen
Zárható műanyag pohár – jégkockáknak
Kicsi üvegek pl. tormás, lekváros
Műanyag kanál, BPA-és PVC-mentes
Etetőszék- nagyon jó, ha kényelmes
Üvegpohár – otthon van, 2dl-es pohármelegítésre (ne tegyük műanyagba forraláskor az ételt)
Itató 2 db– én ebből a 12 hónaposnak szánt verziót vettem, egyrészt azért, mert ebbe több folyadék kerülhet, másrészt pedig a puha csőr annyira nem fontos ebben a korban. Kisfiam 1 nap alatt megtanulta, hogy kell belőle inni, nem okozott problémát. Többször kínáltam, először nem tudott mit kezdeni vele, azt hitte, kanál és várta az ételt. Néhány próbálkozás után rájött, hogy szívni kell, azóta rendesen használja, ebéd után iszik pár kortyot belőle, sőt, többször meg is fogja a füleit.
Még egy praktikum: sokan panaszkodnak, hogy a gyerekszobában milyen büdi van, különösen télen, amikor az ember egyébként is kevesebbet szellőztet, mint nyáron, amikor folyton nyitva az ablak. E problémára kitalálták már a légmentesen záró, pelenkákat egyesével csomagoló zacskókat. Mi is gondolkodtunk a beruházáson, mert hát hiába visszük ki naponta a szemetet, azért az mégiscsak szaglikL
Meghallgattunk ismerősök beszámolóit akik hol dicsérték, hol pedig lehúzták a csoda csomagolót, így inkább elálltunk a vásárlástól.
Ekkor azonban kiötlöttem a következőt: fogom a kakis pelust és a tartalmát beborítom a WC-be. Hát mit mondjak, megszűnt a szag és még a környezetet is védem. A következő lépés a mosható pelus lenne, de a kezdeti próbálkozások még nem teljesen győztek meg, próbálkozom még néhányszor, aztán meglátom.
A nagydologról jut eszembe. A hozzátáplálás kezdetén jelentkező székrekedés megszűnt. Akkor párszor kellett csak a szirup, azóta szinte minden kanalas étkezés után van produktum. Így ez is megoldódott.

Hozzátáplálás a 7. hónap után, ebéd bevezetése

Hoppá! Észrevettem, hogy lemaradt a 7. hónapnál az étkezésre való kitérésem! Hát akkor itt az ideje és pótlom isJ
Abban az időszakban kezdtük bevezetni a napi 2-szeri étkezést, különválasztva a zöldségeket a gyümölcsöktől. Így lett tízórai és ebéd is külön. Mivel már a tízóraihoz adtam néhány zöldséget, ahogy az a korábbi táblázatból kiderül, itt volt az ideje, hogy ezeket önállóan is fogyassza kisfiam. Nem beszélve, hogy kora miatt már jöhetnek a húsok is (sovány csirke), valamint a tejtermékek (sajt, túró, joghurt).
Ezt az étrendet követtük, majd amikor észrevettem, hogy estefelé többet szeretne szopizni, 1-2 óránként, akkor itt volt az ideje a 3. étkezést is beiktatni, az uzsonnát. Ezt is kezdtük 1 jégkockányi gyümivel, majd folyamatosan lehet emelni, ahogy a baba kívánja.
Hogy honnan lehet tudni, hogy mennyit kíván? Az elején sehonnanJ Aztán az ember megismeri kisbabáját és szokásait, kitapasztalja, hogy mi az a mennyiség, amit elfogyaszt, mennyit hagy meg és menyivel eszik emiatt többet a következő étkezésnél, és akkor már valamennyire tudni lehet. Persze még így is és ezután is lesz olyan, hogy az ember nem jól kalkulál.

Dátum
Mit/mennyit eszik
Véleményem
32. nap
2alma+2 körte+liszt
½ sütőtök + ½ cékla +1alma + ½ husi +olaj

33.
2alma+1őszi+1körte+liszt
½ körte+ ½ husi + 1 sütőtök +olaj

34.
3 alma +2 őszi +liszt
1 sütőtök + ½ husi +1/2 krumpli +olaj

35.
2alma+3őszi+liszt
1alma+ ½ krumpli+ ½ husi +olaj

36.
3 alma +2 körte+liszt
1 cékla+ ½ krumpli + ½ husi + olaj

37.
5 alma +liszt
1 cékla +1 répa és krumpli + ½ husi + olaj

38.
4alma+1 szilva+liszt
1 husi+ ½ krumpli + 1 répa+olaj
Vacsira 1 sütőtök+ ½ krumpli

39.
3alma+2 őszi
1 sütőtök+1 krumpli+ ½ husi +olaj


Innentől már nem írtam, mert rendes adagokat eszik.

2012. január 4., szerda

Májpüré készítése házilag

Lemaradt a kép, nem fotóztam sajna... Majd a következő adagnál készítek:)
Kellékek:
Vágódeszka
Éles kés – jó, ha van
Kis lábos, fakanállal – jó, ha külön lábosa van a babának, fakanállal együtt
Üveg edény a turmixoláshoz
Bot mixer
Folpack – mindig van otthon
Baba műanyag kanál
Jégkockatartó
Kisméretű műanyag zacskó
Savas filc

Fogtam 3 db kis csirkemájat, megmostam, majd apró kockákra vágtam.

Feltettem annyi vízben (ásványvíz) főni, hogy ellepje. Lefedve 10 percig főztem.

Ha kész, összeturmixoltam, kicsit vizet (felforralva) pótoltam hozzá, hogy olyan legyen, mint a májkrém, aztán mehet a jégkockatartóba. Fél adagokat készítettem, dupla zacskóba zárva, feliratozva mélyhűtöttem.

A májat érdemes így készíteni és nem a főzelékbe adni resztelve vagy darabokban és együtt turmixolni, mert az egész főzelék máj ízű lesz és a picurik így általában nem eszik meg.