Aznap reggelig aludt. Kezdődött a nap, hajnalban felkelés, fürdés, gátkezelés, ágyneműcsere, reggeli, szoptatás, vizit satöbbi. Viziten szóltam, hogy Viktorka jobb szeme mintha gyulladt lenne. Kaptunk szemcseppet, naponta ötször kell cseppenteni.
Fürdéskor vettem észre, hogy megtörtént a tejbelövellés, iszonyat kemények és nagyok lettek a melleim. Mintha plasztikai műtétem lett volna álmomban. Gondoltam, hogy nagyobb lesz, de ennyire…
Ma már érkeztek a gratulációk telefonon, elég nehéz olt így kezelni a mobilt, hogy közben kisbabámmal is foglalkozzak.
Járkáláskor vettem észre, hogy újra húzom a bal lábam. A terhességem vége felé igen rendesen kezdett fájni, ahogy babó leszállt, nyomta az ideget. Szülés után elmúlik – közölték. De valami oknál fogva nekem visszajött és újra erősen fájt. Húzom a lábam, nem bírok ráállni.
Ami még probléma lett: érzékeny lett a mellbimbóm. Konkrétan éles fájdalmat érzek, ha mellre teszem a fiam. Ez a napi igény szerinti szoptatáskor elég sokszor bekövetkezik és nem jó érzés. Kértem krémet, ez egy kicsit enyhített. Meg is kérdeztem a nővéreket, hogy otthon mit használjak: Garmastant mondták. Szuper, megvan a megoldás. Ez kb 1 hétig fog tartani, amíg hozzászokik a mellbimbóm az új helyzethez. Ha a szülést kibírtam, ez nem fog megkottyanni..
Ma végre fürdetésre bejön Viktor is, végre együtt lehetünk. Meg is kérdeztem a nővértől, hogy hogy megy ez. Előtte meg kell néznem egy fürdetést, utána jöhet apuka. Fél kettőkor volt ez, meg is néztem, profi lettemJ Szerencsére minden szobába ki van téve a fürdetés menete, így nem lehet eltéveszteniJ Előtte még szóltak, hogy vetessem le a köldökcsatot. Le is vették, szép a köldöke.
Ma barátnőm is meglátogatott, hozott vizet és joghurtot, meg gyümölcslevet, ezt kértem tőle. De mondtam, hogy ne hozzon sokat, mert nem fogy el. Persze teljesen ellátott, sokat hozottJ
Írtam délután gyorsan sms-t Viktornak, hogy mikorra jöhet. Ma anyósom és unokatesója jött látogatóba. Nagyon megörültek, hogy láthatták a kisfiamat. Ők is sok mindent hoztak, már nem fér be a szekrényembe, a nővér pedig szól, ha valami a földön van. Jogos, így egy másik szekrénybe be is pakoltam.
Férjemnek közben mondtam, hogy lassan jöhet be, mert nem tudom, meddig lehet a fürdetést igénybe venni. Adtak cipővédőt és köpenyt is, nekem egyből a szülés jutott eszembe a szerkóról.
Végre fürdettünk. Én voltam a kivitelező, apukája inkább videózott és fotózott. Kisfiunk először sírt, de amikor a hátát mostam és meglátta a delfines hőmérőt, elhallgatott és azt nézte. Hát ezt megjegyeztük: ha otthon sírna fürdéskor és az ottani nem válik be, szerzünk egy ilyen hőmérőt.
Öltöztetéskor már az apukája is szerepet vállalt, most én fotóztam. Egy rövid együttlét a fürdés után, aztán már ment is, hisz ott a szobatársam is, neki is van dolga (szoptatás).
Néhány sms váltás, aztán alvás. Egész jól aludtunk.
Csütörtökön a szobatársam hazament, nagyon furcsa volt egyedül, hiányzott a társaság. Még olyan sok az élmény, valakivel jó lenne beszélgetni.
A telefonom persze ma is folyamatosan cseng, de szoptatás közben nagyon nehéz beszélni.
Ma volt a szoptatások regisztrálása a hazamentetelhez.11-kor kezdtük: súlymérés, majd szopi után ismét súlymérés. Ezt az összes szopi előtt és után, egészen lefekvésig. A súlyát mérték, a szopi mennyisége jó, ezért le lehet venni a PKU vizsgálatot, sarokból vért vesznek.
Viktorkát ma vizit után elvitték csípőszűrésre, mert nekem születésemkor csípőficamom volt. Nála negatív a szűrés, de terpeszpelenkát javasoltak. Emellett ultrahangra is vitték, mert a terhesség 36. hetében láttak egy borsónyi valamit a veséjében, de végül negatívra írta az orvos a leletet. A dokim azt mondta, hogy ezt azért említsem meg. Így is történt, emiatt volt ott is vizsgálaton. A veséjével minden rendben, de a hólyagjában a vizeletet kissé zavarosnak látták, így délután vizeletet vettek tőle, ami miatt sokáig benn volt a nővéreknél, hogy pisiljen. Tenyésztésre elküldték, majd szólnak, ha megvan az eredmény.
Elkapott a honvágy, én is nagyon mennék haza! Iszonyat rossz így benn egyedül. Alig vártam a látogatást, most kiélvezhetem az egyedüllétet. Sajna „véletlenül” megfürdették a kisfiamat, elfelejtették, hogy én szeretném. Nem baj, így szeretgetni jött be apukájaJ Jó volt így együtt lenni.
Pénteken reggel közölték, hogy a tegnapi szopizás alapján úgy néz ki, hogy ha megjön a vizelettenyészés eredménye, mehetünk haza! Szerencsére megjött, így már telefonáltam is, hogy lehet értünk jönni.
Barátnőmet megkértem, hogy ugorjon el a gyerekorvosunkhoz is, mert megírta a recepteket.
Rendes volt, elhozta.
Délután új szobatársat kaptam, aki császár után került ide. Ő is vajúdni kezdett, de a köldökzsinór és a szívfrekvencia nála is gond volt, és mivel nem tudta hamar megszülni, mehetett a műtőbe. Most látom igazán, mit úsztam meg. Egy jó pár órás fajdalom után, kapott egy műtéti sebet is. Fáradt is volt rendesen. A kislánya viszont éhes, így folyamatosan sírt, de nagyon. Én alig bírtam pakolni, mert ennek örömére Viktorka is rákezdett, elege volt. Már hívtam az apját, hogy siessen, mert megőrülök. Melegem van, meggyulladok, és nem tudok pakolni, mert kisbabámat folyamatosan felébresztik.
Végre elkészültem, apa is megérkezett, így öltözhettünk. Sírva felöltöztettem, majd be a hordozóba, ajándékok átadása, majd irány haza.
Ahogy kiléptünk, elhallgatott, szerintem nagyon melege volt. Jó volt kijönni, 5 napja nem voltam kinn. Be a kocsiba, irány a gyógyszertár. Én a kocsiban maradtam, addig meg is láttam egy kedves ismerőst, Csillát, a tanár nénit. Kedélyesen lebeszélgettünk, elájult a kisfiamtól.
Nagyon jó volt hazaérkezni! Nagyon távolinak tűnt, mikor bementem. Elhelyezkedtünk, végre egy kicsit leereszthetünk.
Végre itthon! Aztán jött az este. Ismét kezdődött, ami benn a kórházban volt első este. Sírás és szopiztatás folyamatosan. És a kétségbeesés a részünkről: nem tudunk segíteni.
Így telt a hétvégénk, rémes volt. A nappalok még elmentek, rendesen szopizott és utána aludt, de ahogy közeledett a délután, majd az este, úgy jöttek a gondok is. Volt, hogy fél órát bírt csak ki szopi nélkül, addig meg sem próbáltam fejni, mert nem volt mit.
Amikor kérte, mindig mellre tettem, de a gyakorisága miatt a mellemnek esélye sem volt regenerálódni, így a kórházban kezdődött fájdalom a szoptatás alatt nem múlt el. Sőt! Kezdett felázni a mellbimbóm, mire este 8-tól hajnali 2-ig váltogatva, félórás szünetekkel volt rajta kisfiam. Persze lehetett volna egy másik megoldás is!
Beteszem az ágyába, hadd sírjon, rácsukom az ajtót és a lakás másik végébe megyek. De én nem ilyen vagyok. Lehet, hogy valakinek bejön, de az én nézeteimbe ez nem fért bele. Kisfiamnak problémája volt és azzal, hogy esetleg magára hagyom, még nem segítek. Azzal, hogy legalább mellre teszem, érzi a közelségem, megnyugszik és érezni fogja, hogy nincs egyedül. Ez a nehezebb és fárasztóbb út, de bíztam benne, hogy megéri.
Aznap már meg sem próbáltam betenni az ágyába. Estétől az volt a gondom, hogy szopi után elaludt, majd ahogy betettem az ágyába, kipattantak a szemei és sírt. Hiába vártam 20 percet, hogy mélyen aludjon, éhes volt, felébredt.
Így ott aludt velünk. Ahogy elaludt, próbáltam kivenni a szájából a mellem, hogy legalább addig ne strapálódjon, aztán síráskor vissza. Mindezt ős és én is félálomban, mert már nem bírtam fenn maradni. Így elaludtunk.
Volt, hogy így átaludta az éjszakát úgy, hogy hajnal 2-től reggel 7-ig aludt. Akkorra jól megteltek a melleim, így mindig bizakodva néztem az újabb nap elé.
Fejni nem tudtam, nem volt mit. Váltott mellből szoptattam. Volt, hogy félóránként-óránként evett, ritka volt a kétórás szünet. Így tejem is alig termelődött, nem volt rá elég idő.
Azt tudtam, hogy ritkábban kellene ennie, de nem tudtam mit tenni. A hétvégét így kínlódtuk végig.
Hétfőn aztán jött a gyerekorvos, mondtam, hogy vannak 2-3 órás szopi maratonjaink. Közölte, hogy próbáljam meg 2 óránként szopiztatni, az jó lenne. Sírhat nyugodtan.
Megpróbáltam, nem sikerült.
Megbeszéltük a mérlegelést is. Minden szopi előtt és után mérjük le, így látjuk, mennyit evett. A súlyát (ruha nélkül) megszorozzuk 1,5-tel, akkor megkapjuk, hogy naponta mennyit kell ennie. Ezt elosztjuk a szopik számával, akkor megvan, hogy mennyit kell egy alkalommal ennie.
Mivel 3530g-mal jöttünk haza, így a napi adag kb 520 ml. 10-szer eszik, így alkalmanként 50ml. Persze nem baj, ha egyszer több vagy kevesebb, hisz mi sem óraműszerűen eszünk.
Délután és este újra jött a 3-4 órás folyamatos szopizás babám részéről, nekem meg a teljes kimerülés. A mérésekből itt láttam, hogy ilyenkor nincs annyi tejem, mint amennyit ő igényel, emiatt próbálkozik olyan kitartóan órákon át.
Ekkor láttam be: a szülés akármennyire is nehéz volt, legalább tudtam, hogy kb mikor lesz vége, ebben a helyzetben viszont totál bizonytalanság uralkodott rajtam. Azon tűnődtem, hogy ha ez így lesz hétig, akkor nem tudom, hogy bírom ki, pedig én aztán kitartó személy vagyok!
Ehhez jött még az iszonyat lábfájdalmam, a bal lábamra még mindig alig bírtam ráállni. A kórházban azt mondták, repedés vagy törés. A keresztcsontomnál éreztem, a kitolási szakban való rásegítés okozhatta. Ez végül is mindegy az én szempontomból, a lényeg, hogy alig bírok ráállni, akkor is éles fájdalmat érzek.
Hát így kellett rendszeresen szoptatnom és pelenkáznom. Szerencsére férjem itthon volt egy hetet, így sokszor tudott segíteni.
Ebben az időszakban arra volt időm, hogy gyorsan megfürödjek vagy egyek, megfőzzem a teáimat, pelenkázzak. Ennél több nem fért bele. Képes voltam 5 perc alatt úgy fürdeni, hogy a bemeneteltől számítva a kijövetelig telt el ez az idő. Olyan gyorsan tudtam elvégezni bármit, amiről korábban nem gondoltam, hogy ilyen sebességgel is lehet.
Vártam a hétfőt, akkor jön a gyerekorvos és akkor megbeszéljük, hogy mi legyen.
Ami jó, hogy látom, hogy van rendesen használt pelenkája, így kiszáradási gondok nincsenek. Csak az éjszakák ne lennének ennyire nyűgösek.
Másnap jött a védőnő. Ő mondta, hogy szedjek homeopátiás szereket és igyak gyógyteát. De ne bolti keveréket, hanem megadott egy keveréket, hogy azt igyam. Újra erőre kaptam.
Ami még problémám volt: székrekedés. Laevolac-ot javasolt, ami tejcukor.
Elmeséltem a problémám: bíztatott, mondta, hogy ez tényleg nehéz, kitartás. Hát én nehezen bírom…
Látogatása után férjem be is szerezte a gyógynövényeket és délután már ittam is a csodakoktélt. A fejéssel is folyamatosan próbálkoztam néhány napja, néhány ml-t már sikerült nyernem. De ez csak mosogatnivalót hagyott, hűtőbe nem tudtam tenni.
Délután és este a szokásos kimerülés. Kezdek elbizonytalanodni és hajlani más megoldás felé...
A megoldást itt láthatjátok.
A megoldást itt láthatjátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése