A mára virradó éjszaka rövideket aludtam, olyan gyakran jöttek a fájásaim. Férjemnek mondtam, hogy nyugodtan aludjon, mert ha éles helyzet lesz, rá kipihenten lesz szükség, rajtam meg most aligha tudna segíteni.
A fájásaim igen erősek voltak, álmomból ébresztettek. Beültem egy kád meleg fürdőbe, az nagyon jól esett és a fájdalmat is enyhítette. Aztán a fitt ball-on ücsörögtem a fájások alatt, hintáztam rajta, szintén jó volt. Egyrészt elterelte a gondolatom, másrészt a mozgás tényleg jó volt.
A fájásaim volt, hogy 10-20 vagy 30 percenként jelentkeztek, aztán hajnal 5-től 7-ig 5 percenként jöttek. Na, gondoltam, itt az idő, mehetünk. Gyors fotó, aztán irány a kórház. Ott újra NST és vizsgálat, de sajna tegnap este óta mit sem változott a méhszájam, de mivel volt egy kis tágulásos vérzésem, befektetett az orvos. Felvették az adataimat, majd jött egy érdekes kérdés: 1-től 10-es skálán milyen erősségűnek mondanám a fájásokat? 8-at mondtam, de 10 is belefért volna. Erre elmosolyodott a szülésznő, majd mondta, hogy nincs akkor nagy fájdalomtűrő képességem. Kérdezem erre, hogy egyébként hányas számot kellett volna mondanom, mire ő, hogy 2-3-as számot. Közöltem, hogy majd utólag javítom, de mivel eddig még nem szültem, így nincs viszonyítási alapom. Elismerte, hogy igen, kicsit furi a kérdés, de benne van a felvételi lapban.
Amíg intézték a papírom, az orvosom haza ment, mert lejárt az ügyelete. Addig engem a nővérek a folyosón várattak, majd felkísértek az osztályra.
Itt egyedül voltam, a férjem délután bejött, addig próbáltam aludni. A fájások nem maradtak abba, alig tudtam pihenni. Délutántól, hogy a férjem benn volt, az egy kicsi erőt adott. Estefelé azonban nem akartam olyan éjszakát, mint előtte nap, mert így is elég fáradt voltam, így felhívtam az orvosom, hogy mi legyen. Azt mondta, hogy szóljak az ügyeletesnek, hogy nézzen meg. A férjemet haza küldték.
20 óra: Le is küldtek NST-re, majd szóltam, hogy jó lenne egy vizsgálat, mert nagyon fájdogálok.
Közben hallottam, hogy az orvosom betelefonált és kérdezte, hogy volt-e már vizsgálatom. A szülésznő be is jött és megkérdezte. Közöltem, hogy nem, legutóbb reggel ő vizsgált. Erre hallottam, hogy kérte, nézzenek meg.
20:30: NST után ez meg is történt, és nagyon megörültem, mert bő 2, inkább 3 ujjnyi - mondta az orvos! Végre. Erre be is hívták az orvosom, addig pedig megkezdődött az előkészület.
Beöntés. Hát nem tudom, ez ellen sokaknak milyen ellenérzésük van, nekem semmi. Mondjuk korábban, még vakbélműtét kapcsán már kaptam, így nem volt ismeretlen a dolog.
Fájdalommal nem jár, még csak nem is kellemetlen. Viszont a kisbabám nem a végtermékemben fog megmártózni, azért már megéri. Így legalább egy rakat fertőzést és gyógyszeres kezelést megúszunk. Nekem ez a véleményem. Nyilván vannak, akik máshogy gondolják, ezt tiszteletben is tartom.
Beöntés után irány a WC. Onnan szóltam, hogy a mobilomat hozzák le, így tudtam szólni a férjemnek, aki már nagyon izgatott volt. Épp, hogy hazaért, várta a hívásom, már mondtam is, hogy jöhet azonnal, és hogy pakolhat össze a kórteremben, mert engem már nem engedtek fel.
Letelt a fél óra, amit a wc-n kellett töltenem, aztán irány fürdeni. A doktor bácsim már ott volt, várta, hogy készen legyek. A táskámból nem volt könnyű előpakolni a tisztálkodási holmikat, férjem ugyanis már annyira izgult, hogy mindent bele dobált, szó szerint. Így egy kis idő volt, de sikeresen megtaláltam mindent.
21 óra: Fürdés után mehettem a szülőszobára, még épp időben, mert egy másik nő is jött, de mivel én jöttem előbb, én mehettem az alternatív szobába. Sajna, csak egy ilyen van, a többi hagyományos, így örültem, de sajnáltam is a másik lányt. Mint utóbb kiderült, nem volt baj az érkezési sorrend, őt ugyanis hamar a műtőbe vitték császárra.
Befeküdtem, aztán megkaptam a CTG-t. Utána következett a vizsgálat és az orvosom bosszankodva vette tudomásul, hogy nem tágultam, ugyanúgy még egy ujjnyi sincs a méhszájam! Na, erre én eléggé lehervadtam. Két napja vannak fájásaim és eddig semmi. Mivel azonban már így is túlhordtam 5 nappal kisbabámat és elő is készítettek, így indított szülés lett belőle.
Burokrepesztéssel kezdődött. Maga az eszköz egy vékony, hosszú pálca, az orvosom is mondta, hogy nem kell tőle tartani. Így is volt, semmit nem éreztem.
Bekötötték az infúziót, így a magzatvíz folyamatosan csordogált.
Az ágy támláját tudtam állítani, ez sokat segített. A hőn áhított vízben vajúdás a burokrepesztés miatt elmaradt. A zenék, amiket összeállítottam, nagyon jók voltak, otthonra emlékeztettek. Férjem végig benn volt, nagyon hősiesen viselte, pedig a terhesség elején még erről szó sem volt, a barátnőm, Ági jött volna be a kitolási szakaszra. Benn is volt a kórházban, de a szülőszobában csak egy hozzátartozó lehet, így ő kinn várt, majd férjem mondta neki, hogy nyugodtan menjen haza, mert sokáig fog tartani.
A fájásaim egyre erősödtek, ilyenkor 30-tól számoltam visszafelé, ez sokat segített elviselni.
Fél 2 körül kezdődtek el az igazi fájások, ahogy az orvosom mondta, olyan csempe levakaró. Hát ez az volt! Ekkor kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót. Gázt kaphattam.
Elég furcsa volt használni, mert, bár oxigén is van benne, a maszkot az arcomra téve nem ez az érzésem volt, így kellett egy kis önfegyelem, hogy magamon tartsam. Annyira jól sikerült, hogy egy kis hallucinációm is lett tőle. És mivel mindig érzékeny voltam a szagokra, a gáztól valószínűleg ezért hánytam. Háromszor is. Utána már nem kaphattam többet. Negyed három volt.
Nem tudom, hogy a gáz miatt vagy pont ennek semmi köz nem volt hozzá, de innentől iszonyat erősnek éreztem a fájásokat. Sajnos a méhszájam köteges, ezt akkor tudtam meg, ami rám nézve annyit jelentett, hogy iszonyat lassan és nehezen tágultam. Ezt az idő múlásával éreztem is. Szerintem jó párszor rá is kellett segíteni, mert a méhszájvizsgálat nem fáj, én viszont éreztem rendesen.
Az oxitocin folyamatosan csordogált, de ezzel egy időben kisbabám szívfrekvenciája időnként csökkent, így lassan és fokozott figyelemmel kaptam.
Fél 3: megindultak a tolófájások! A probléma csak ott volt, hogy még kb 4 ujjnyinál tartottam, így vissza kellett tartani. Ez kemény volt! Gyakran jöttek, néhány percenként és fél percig tartottak is. Újra számoltam, de ekkor már az ágy karfáját markoltam a fájdalomtól, a lábammal meg annyira húzóckodtam, hogy a végére teljesen eltornáztam a lepedőt.
Férjem itt nagyobb szerepet kapott, folyamatosan nézte a CTG-t és mondta, hogy mikor fog indulni a fájás és mikor csillapodik. Ez iszonyat nagy segítség volt.
A szülés előtt gyors pisi: hát épp nem tudtam produkálni, így katétereztek. Amennyire tartottam tőle, ebből sem éreztem semmit.
3 óra: végre a finisben vagyunk, kezdhetjük. A tolófájásoknál most már a szülés indult, felhúzott lábbal, nagy levegővel és nyomással. Az első pár nem sikerült, még bele kellett jönnöm. De aztán meglett a technika és próbáltam újra és újra. A következő probléma az volt, hogy valami miatt mindig visszacsúszott babám feje, pedig már látszott. Kiderült: rövid a köldökzsinór, az húzza a picikémet vissza.
Oxigént kaptam, hogy bírjam a végéig. Próbáltuk újra és újra.
Jött a nagy mumusom. Gátmetszés. Hát ezt szerettem volna elkerülni. Emiatt gátmasszázst is végeztem a terhesség vége felé, remélve, hogy megúszom. Ez is volt a terv. De aztán újabb akadály következett: a medencecsontom elöl, vagyis a szeméremcsontok találkozása nem vízszintes, hanem hegyesszöget zár be, így a babám feje nem tud kigördülni rajta! Csupa jó hír. Emiatt kellett a gátmetszés is, hogy több legyen a hely. Amennyire féltem tőle, annyira nem éreztem semmit! Pedig láttam az ollót, és hallottam a vágást, de a fájdalom a tolófájás mellett labdába sem rúgott. Persze érzéstelenítve is volt.
Próbálkoztunk mindenhogyan, volt, hogy az orvos, volt, hogy a szülésznő próbálta megfogni a fejét, de mindig visszacsúszott. Még ekkor is néhány tolófájást vissza kellett tartanom, hogy babám magától jöhessen lefelé. Ez itt szintén nagyon nehéz volt, elég rendesen fájt is.
Aztán az orvos a hasamat nyomta, a szülésznő pedig a fejét fogta. Így próbálkoztunk még egy párat. Már a másik ügyeletes orvost is lehívták, hogyha nem sikerült, szívófogó vagy császár lesz belőle.
Ez bőven elég volt nekem, hogy még jobban összekaparjam magam, és a következő próbálkozások egyikében, amikor hallottam, hogy látják a fejét, húzva és tolva végül sikerült megszületnie Viktor Péternek. Ebben a szakaszban már fájdalmat nem éreztem, a tolófájásoknál nyomtam és így oda ment az energia, ahova kellett.
A születés rövid ideig tart, hisz ha már a feje kinn van, a többi csak másodpercek kérdése.
Ahogy megszületett, ellátták a lábamnál, én akkor még nem láttam, csak az összeesett hasamat. Végre meghallottam, hogy felsír, és azonnal vissza is kaptam a mellkasomra.
3:20: Hát ez az érzés leírhatatlan! Aki eddig benn volt a pocimban és csak egy gömbként éreztem, most itt van előttem, és végre láthatom. Apukája is teljesen elájult tőle, nagyon szép kisbaba! Megérkezett a kisfiunk!
És azt is mondta nekem, hogy milyen ügyes voltam, nagyon büszke rám, ő ezt biztosan nem bírta volna ki.
Nemsokára elvitték megfürdetni, apja vele ment és fényképezte. Visszaérkezve egyből mellre került és próbálkoztunk a szoptatással, ami sikerült is. Eközben történt az ellátásom, varrás, áttekintés. Ebből semmit nem éreztem, a kisfiamban gyönyörködtem. Néztem a kezeit, az ujjait, hogy milyen parányiak. A szemét, ahogy figyelt, nézelődött a mellkasomon. Nem sírt, nyugodt volt.
Jó sokat együtt voltunk, de aztán vitték el, ellátni. Ott maradtunk ketten a szülőszobán és a történteket emésztettük. Furcsa és egyben nagyon csodás érzés volt. Gyors telefon anyósoméknak, már biztos nagyon idegesek.
Még egy kis pihenő, egy kis ivás, aztán irány a wc, kötelező pisilni. Ez most sem sikerült, irány vissza: katéter. Most sem éreztem semmit. Ahogy végeztünk, bekísértek a szobámba.
Eleinte sajnáltam, hogy nem egyedül leszek, mert már volt egy nő a szobában, de már aznap örültem a tárasságnak, hogy valakivel megoszthatom ezt a csodás érzést. Reggelig beszélgettünk, ő előtte nap este szült.
Sokat kellett várnom, míg kihozták a fiamat, legalábbis nekem annak tűnt. És végre: ruhában és kiskocsiban betolták hozzám. Végre.
Apukájával sajna befelé jövet el kellett köszönnöm, még a csomagomat sem hozhatta be, így telefonon búcsúztunk.
Reggel volt már, indult a kórházi élet is: ágynemű csere, reggeli, szoptatás, vizit. Folyamatosan beszélgettem Szilvivel, a szobatársammal. Egész délellőtt beszélgettünk, csak ebéd után csendesedtünk el az élményektől, akkor tudtam egy kicsit aludni.
Ébredés után szoptatás ismét, majd jöhetnek a látogatók! Végre jön apukája is, már írta sms-ben, hogy alig várja, hogy bejöhessen. Ő is pihent otthon, hisz hosszú éjszakánk volt. Aznap sógornőm és családja tett látogatást nálunk. Megkérdezték, nem zavartak.
A kórházban nem lehet bejönni a látogatóknak, csak egy üvegajtón keresztül nézhetik meg a babát és a mamát. Az anyuka persze kimehet, de akkor a kisbabáját be kell tolnia az újszülött részre. Ezzel teljesen egyetértek, hisz sok bacitól kímélem meg a gyerekemet, amit viszont hiányolok, hogy az apuka nem lehet benn több ideig, csak a fürdetésig. Jó lenne, ha lenne egy beülős rész, ahol a friss család együtt lehetne.
Viktor is panaszkodott, hogy milyen rossz volt egyedül haza mennie, hisz már családja van, de ezt még nem sok időre tudja megtapasztalni. Addig is marad a fénykép, én ugyanis sokat fotózok, ő pedig hozza a csere kártyát, és otthon meg tudja nézni, hogy telt a napunk.
Egészséges babahordozás itt.
Egészséges babahordozás itt.
Látogatás után vacsora, majd gyors fürdés, hisz a csecsemőket nem lehet sírva betolni az újszülött részre, és nem is engedik sokáig sírni őket. Gátkezelés és vissza a szobába.
Míg el nem felejtem: sms-ek elküldése azoknak, akiket felírtam egy lapra. Így biztos voltam benne, hogy ha előre megírom, nem hagyok ki senkit.
Elérkezett az éjszaka. Kisfiam egyre többször akart szopizni, én lelkesen mindig fel is vettem. Elaludt, de mikor le akartam tenni, kipattant a szeme és sírt tovább.
Ezt játszottuk hajnal 2-ig, amikor is hulla fáradtan, tehetetlenül kibattyogtunk a nővérhez és tanácsot kértem tőle, hisz a babám éhes, nekem meg még nincs tejem, tiszta patt helyzet.
Közölte, hogy vizet tud neki adni, ha kérem. Hát kértem, hisz más megoldást nem igazán láttam a problémára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése